Älvdalen
Älvdalen a
közép-svédországi Dalarna megye északi csücskében, a tartomány központjától,
Morától 50 kilométerre északra, Stockholmtól pedig 380 kilométerre északra van.
A vidék a havas utakon évente megrendezett sífutó-maratonról, a
Vasaloppetről, Älvdalen község pedig a porfírbányájáról és a
tangóharmonika múzeumáról híres.
Älvdalenben
csiszolták 1844-1852 között XIV. Károly János svéd király szarkofágját, amit
aztán 1856-ban a stockholmi Riddarholmen templomba szállítottak. A szarkofág
porfirból volt, amiről azt kell tudni, hogy a jáspishoz hasonlító
kőzet. A tízes keménységi skálán 7-es a keménysége. Azon a télen akkora hó
hullott, hogy a világos-vörös szarkofágot két nagy szánon - az egyikre a 11
tonnás koporsót, benne pálinkáshordóval, a másikra az 5 tonnás fedelet rakták -
a legközelebbi kikötőig szállíthatták. Minden emelkedő előtt és
után járt egy-egy extra pohárka pálinka a 180 ünneplőbe öltözött
vontatólegénynek. Két hegedűs húzta a (szán)talpalávalót. Az egyik, bizonyos
Andersson szobra a faluvégi Rotskansen, az 1600-as években épült egykori
Rot-bástya maradványaira épült falumúzeum országút fölött magasló terén áll.
Azaz ül.
A Három medvéhez
címzett STF-vandrarhem panzióban szálltunk meg.
Esőre állt, kiváló
horgászidő volt. A városközpontban levő Horgászköpontban
(Fiskecentrum) szakértő horgászvezetőt béreltünk. (Két óra hatszáz
koronába került). Horgászengedélyt (Fiskekort) a benzinkútnál,
menedékházban, sőt a horgásztanyák (Fiskeläger) mellett, a
vízparton elhelyezett jegy-automatákból lehet vásárolni. Egy napra 50, három napra 130, egy hétre 200
SEK. Térkép is jár hozzá: az engedély a kékkel jelölt vizekre érvényes. A többi
tavacska és patak-folyó magántulajdonban van. Vezetőnktől megtudtuk,
hogy a községet átszelő Österdalälvenben csukán kívül óriáspisztráng
(öring) és pér (harr) van. De hiába kerestük fel az eldugott, holtbiztos
helyeket, aznap nem húzott a hal. Néha motorcsónak száguldott el mellettünk,
valóságos cirkáló. Cöveket nyelt, esőköpenyes alakok ültek benne. Ahol
megálltak, a halakat elektromos árammal megbénították, és megjelölés után útnak
eresztették őket.
Délután meglátogattuk
a városka fölött magasló hegyen a brindbergi eszténát. A havasi út először
az égbe vezetett, aztán a szemerkélő esőben igazi havasi táj nyílt
elénk. Betértünk egy udvarba. Farkaskutya jött elénk, de nem volt veszélyes: a
svéd kutya se nem ugat, se nem harap. A gazda otthon volt, a felesége, Kerstin
épp indult a havasi tehenek elé. Kaptunk az alkalmon, és követtük a
sűrű erdőbe. Kerstin meg-megállt, antennával a kezében, lassan
körbefordulva fülelt. Toronyiránt gázoltunk a gazosban, hogy néhány perc múlva
halk kolompszót halljunk. A sűrű bozótban fehér foltok villantak.
Apró, feltűnően tiszta bocikák néztek szembe velünk, barátságosak,
kíváncsiak. Kerstin egy ágat tört, és lassan kiürült a tisztás. Békésen
ballagott hazafelé a csapat. Az istálló előtt még eljátszották a „nem
akarok lefeküdnit”, aztán már zúgott is a fejőgép.
-
Szeretnénk
megnézni, hogyan készül a vaj? - kérdezte Kerstin. De hiszen éppen ezért
jöttünk! A sárga színű, ízletes sós havasi vajért, a kärnsmör-ért. Pár
percre rá szorgalmasan köpültünk, azaz pergettük a szeparátort. Amikor
szeparátorból locsogó hang hallatszott, akkor készen volt a vaj. Kerstin
dézsában vízzel átmosta az aranysárga masszát, majd alaposan megsózta.
Vacsora után a
vandrarhem teraszán üldögélve néztük a naplementét, és a szomszéd szobából
elősettenkedő pap bácsival az älvdaleni dialektusról, az éppen
kihalásban levő helyi nyelvjárásról beszélgettünk.
Elalvás előtt a
társalgóban álló polcon, a turistáktól maradt könyvekből összeállt
könyvtár polcán talált szakácskönyv-paródiában lapoztam. „Konyhafőnök vagy
mesterszakács az a szakács, aki franciául tud káromkodni... A hagyma az
egyedüli étel, amely még azelőtt könnyekre fakaszt, mielőtt
megkóstolnád.... Olasz ételek: Gnocchi, Fellini, Pirelli, Ferrari... A recept
egy lépésről lépésre szóló utasítássorozat arra, hogy abból a
nyersanyagból főzz, amit elfelejtettél megvásárolni, olyan háztartási
eszközökkel, amelyek nincsenek a konyhádban, azért, hogy olyan ételt hozz
létre, amelynek még a kutya is hátat fordít... A ketchup az, amiből egy
rázásra 1 köbmilliméter jön, két rázásra pedig teli lesz a tányér, plusz a fél
asztalterítő... Négyféle alapételt ismerek: a szénhidrátot, a zsírt, a
proteint és az egyenként gondosan becsomagolt, meggyes csokoládét...”