Alpok az Óceánban - A Lofoten-szigetek
Az Atlanti Óceánból
kiemelkedő Lofoten szigetcsoport az Északi-sarkkörtől északra, a 67
és a 68 szélességi fokok között fekszik. Éghajlatát a partok mellett
végigsimuló Golf áramlat határozza meg. A telek enyhék, a nyarak hűvösek.
A hőmérséklet júliusban és augusztusban meghaladhatja a huszonöt fokot is,
de ha a nap elé felhő kerül, akkor pillanatok alatt 14-15 fokra süllyed.
(A nyári rekordhőmérsékletet, 30 fokot 1963. júliusában mérték.)
A 600-1000 méter magas, fekete
cukorsüveg formájú sziklákból álló, száz kilométer hosszú
"Lofoten-fal" tövében eltörpülnek az öblök vizében álló cölöpökre
épült, vörösre festett halásztanyák, a rorbuk. A szélvédett völgyeiken
nyírfák és fenyők kapaszkodnak meg a zöld hegyoldalban, a lapályos
részeken hatalmas, fehér bálákba gyűjtik a juhoknak és kecskéknek
gyűjtött szénát. A nap május 27 és július 15 között nem megy le. Az éjféli
napfénynek megvan a böjtje, a novembertől január közepéig tartó sarki
éjszaka folyamán a nap nem emelkedik a láthatár fölé. Csak az északi fény, és a
narancsvörös déli égbolt világít.
A szigeteken élő 25000 lakos
legfontosabb jövedelmi forrása a skrei – az ivarérett tőkehal -
februártól áprilisig tartó halászata. Az arktikus tőkehal - gadus
morhua - decemberben indul a Barents-tengerből, hogy 800 km-es
vándorlás után Lofoten partjai mellett bukkanjon fel. A közel harmincezer
helybéli, valamint Norvégia más tájairól idesereglett halász évente több mint
harmincmillió tőkehalat fog ki. A hűvös nyár, az állandó szél,
tökéletes körülményeket biztosít a halszárításhoz, ezért a tőkehal egy
részét a parton épített állványokra aggatva szárítják. A fahasábhoz hasonlító
halmúmiákat nagyságuk, illatuk és színük alapján három fő osztályba
szortírozzák: Prima, Sekunda és Tertia (vagy Afrika). A szárított-tőkehal
- norvégül stokkfisk, angolul stockfish, olaszul stoccofisso
- legnagyobb részét az olaszok vásárolják fel.
A szárazföldből kinyúló
karhoz hasonlító, gyöngyként felfűzött szigetek - Austvĺgöy, Gimsöy,
Vestvĺgöy, Flakstadöy Moskenöy, Vaeröy és Röst - a zsebnaptár térképén alig
látszanak, Norvégia térképének pedig azon a részén találhatók, amely lelóg az asztalról.
Austvĺgöy
szigetén van Lofoten legnagyobb települése, Svolvaer. Innen indulnak a
Bodőbe, a Vesterĺlen szigetekre, és a Narvikba tartó kompok, valamint a
norvég partokat járó, hatalmas Hurtigruten hajók. Svolvaer temetője fölött
kecskeszarv alakú hegycsúcs, a Svolvaergeita magaslik. (A geit
kecskét jelent norvégül.) Ismert hegymászó próba az egyik "szarv"
megmászása után, háromszáz méter magasban átugorni a másikra. A "Geita"
mögötti hegygerincre vezető kavicsos, helyenként nehezen járható ösvény - sti
- a temető melletti bozótosban kezdődik.
Svolvaerből nyáron
háromóránként indul hajókirándulás a közeli Trollfjordba. Egy órányi hajókázás
után a sétahajó észrevétlenül siklik be a Raftsundetből nyíló fjord
szűk bejáratán a több száz méteres, meredek sziklafalakkal körülvett
katlanba. A kormányos kereplőre hasonlító horgászfelszerelést, juksát oszt
ki a turisták között. A favillára tekert vastag zsinór végére heringet utánzó,
ezüstösre festett, arasznyi nehezék és egy hármas horog van kötve. Miután a nehezék földet ért, ritmikusan kell
emelgetni. Halászszezonban az egymást taposó tőkehalak azonnal ráharapnak.
Semmi mást nem kell tenni, mint feltekerni a zsinórt, és a halat a csónakba
rántani. (A technika fejlődésével külön csévélő gépet fejlesztettek
ki. Amikor a visszhang elvén működő műszer, az ekolod halrajt
jelez, akkor beállítják a mélységet, és a várható zsákmány függvényében a
csévélés sebességét.)
1890 márciusában a tőkehal
beszorult a Trollfjordba. A nagy gőzhajók tulajdonosai távírón értesültek
az eseményről, és elállták a fjord bejáratát az aratásra siető kis
halászhajók előtt. A juksa-halászok sem hagyták annyiban, és
szorgalmasan nyesegették a „nagyok” hálóit, miközben a fjord vize
"forrott" a tőkehaltól. A halászháborút Johan Bojer a Den
siste vikingen (1921), azaz 1Az utolsó viking című könyvében, Gunnar
Berg pedig a Trollfjord ütközete című, több részes olajfestményén
örökítette meg.
Gunnar Berg (1863-1918)
festményei a Svolvaerhez tartozó Svinöya szigetén, a hídfő melletti
képtárban tekinthetők meg. Svinöya sziget csúcsához tőkehalszárító
állványok között vezet az út. A tengerbe nyúló móló végén, kis zátonyon búcsút
intő halászfeleség szobra áll.
A Kabelvĺg-i 1templom
helyén emeltette Öystein király Lofoten első templomát. (Az évszázadok
alatt legalább öt templom égett le.) Lofotenen nem terem meg épületfa, ezért az
1200 férőhelyű, sárgára festett templomot Trondheimben szabták ki, és
itt állították össze 1898-ban. (Az "IKEA templomnak" kiváló az
akusztikája, ami máskülönben nem jellemző a dongatemplomokra.)
Kabelvĺg főteréről
meredek utca, a Doktorbakke vezet a közeli Breidablikk csúcson
álló Öystein király (1088-1122) szobrához. Öysten rendelte el az első
rorbuk építését a lofoteni halászatra érkező norvég halászok számára. A
Breidablikkről lelátni Storvĺganra,
az egykori főváros, Vágar helyén épült településre. Storvĺganban van a
tőkehalhalászat történetét bemutató Lofotmúzeum, a Lofotakvárium, és az
Kaase Espolin Johnson (1907-1994) grafikus galériája. (Leghíresebb
műve a „Lány gramofonnal”, 1941ből.)
Henningsvaer - vagy ahogy még
szokták nevezni: „Norvégia Velencéje” - Svolvaertól délre, félórányi autóútra
van. A művészek és az alpinisták kedvenc városkája, a Lofotent a
szárazföldről elválasztó Vestfjordenbe benyúló félszigeten fekszik.
Henningsvaer kikötőjében van az alpinisták szállója, a Den Siste
Vikingen, és a Hegymászó kávézó (Klatterkaffe).
Gimsöy szigetén van Lofoten
egyedüli - igaz csak kilenc lyukas - golfpályája. (Ütésnél be kell számolni az
orkánszerű szelet.) A lankás sziget színfoltja az Austvĺgöy szigetre
vezető Gimsöybrua híd.
Vestvĺgöy szigeten, Borgban
építették fel Észak-Skandinávia legnagyobb ismert viking házának az alapjaira a
Lofotr Viking múzeumot. (Turistacsapda: a berendezés nagy része
hamisítvány.) A közeli magaslaton az 1987-ben felszentelt, modern Borge-templom
áll.
Vestvĺgöyt a kanyargós Nappstraumstunnel
alagút köti össze Flakstad szigettel. A Nappból indul a kőkorszaki
halászok lakóhelyéhez vezető turistaút, a „Flakstad-kiránduló ösvény”. A
70 m széles és 20 méter mély barlangot halászhajók téli menedékhelynek
használhatták, ezért felfedezője, Storbĺthallarennak, azaz
"Nagy hajó-tartónak" nevezte el.
Flakstad kommün központja a világoszöld vizű öböllel és fehér homokstranddal büszkélkedő Ramberg. A közelben áll Flakstad hagyma alakú kupolás temploma, előtte festői szépségű temetővel. A Flakstadból Nesland felé vezető út mellett Toshikatsu Endo szobra, az öt méter magas, terméskőből rakott óriáshenger, az Epitáfium áll. A szobor Flakstad kommün hozzájárulása az 1988-ban meghirdetett „Kulturlandskap Nordland” - Nordland Kultúrvidék - tervezetnek, amelynek célja a művészetnek a természetbe való szerves beépítése.
Sundba a Moskenesöyára
vezető Kĺkernbrua hídfőjénél kell letérni. Három rozzant épület
közötti térségben szigonyágyú, a tengerparton bálnavadász szigonyos szobra áll.
Sund kovácsának, az öreg Hans Gjertsennek a műhelyében kovácsoltvas
kormoránokat lehet vásárolni. Egy félreeső házikóban régi, de még
működő hajómotorok ritmikusan pöfögnek.
Nusfjord sokak szerint Lofoten
legszebb halászfalva. A cölöpökre épült halászkikötőben levő,
ínyencfalatokat kínáló Oriana vendéglő a nevét egy Nusfjordba bejegyzett
hajóról kapta. Az étlapon többek között bálnahúsos és tőkehalnyelves
szendvics, halleves és tőkehalból készült lecsó (bacalao) szerepel.
A Moskenesöy szigetén levő
Reine az 1300 lakost számláló Moskenes kommün központja. A világ legszebb
helyének tartott helyiség mellett magasló Gjertinden csúcs (821 m) alatti
hegyhátról az egyik irányban az Atlanti-óceánra, a másik irányban pedig a
Lofoten-szigetek csipkés hegyeire nyílik lélegzetelállító kilátás. Moskenesöy
óceán felöli oldalán levő, gigantikus természetes katedrálishoz, a Refsvikhula-barlanghoz
vízi úton, motorcsónakos kirándulással lehet eljutni.
